A jó hírünk, hogy az általunk kivitelezett intelligens otthon rendszer rendkívül széles termékpalettával rendelkezi, így szinte minden elektromos berendezéshez, amely előfordul a háztartásban, tudunk vezérlőegységet ajánlani. Ilyen módon a már meglévő vezérelni kívánt eszköze, könnyen beintegrálható a rendszerbe. Ugyanakkor az is előfordulhat, hogy egy eszköz, amit vezérelni szeretne, nem rendelkezik semmilyen külső hozzáférési lehetőséggel, és nem képes a rendszerrel kommunikációra. Ez esetben választani kell az eszköz cseréje vagy a rendszerből történő kihagyása között. Az ingyenes előzetes felmérés során, melyre a telepítést megelőzően feltétlenül szükség van, szakemberünk többek között az eszközök kompatibilitását is felméri, így ezek lehetőségeiről ügyfeleink még a megrendelés előtt tájékozódhatnak.
Megtarthatom a hagyományos falikapcsolóimat, távirányítóimat a rendszer kiépítése után is?
Természetesen, hiszen a cégünk által ajánlott rendszer lehetővé teszi a különböző okos felületekről (táblagép, okostelefon, stb.) való vezérlés mellett a távvezérlők és hagyományos falikapcsolók alkalmazását is, mivel a vezérlőmodulok a hagyományos kapcsolók fogadására felkészített bemenetekkel vannak ellátva. Ez által a lakásban minden pontosan ugyanúgy fog működni, mint ahogy a rendszer kiépítése előtt is. Minden falikapcsolókkal vagy távirányítókkal végzett művelet egyenértékűnek számít a rendszerben az okos eszközökről végzett műveletekkel, és ezt a kijelzőn nyomon is tudjuk követni. Tehát a falikapcsolóval lekapcsolt lámpát később akár a mobiltelefonról is fel lehet kapcsolni.
Hogyan érhető el távolról a rendszerem?
Miután a P-Complus Kft. telepíti az IContrALL rendszerét, azt az interneten keresztül IOS vagy Android operációs rendszerű eszközökről akármikor, akárhonnan, biztonságosan elérheti. Így lehetősége van az otthonában található eszközök állapotának távoli ellenőrzésére és akár módosítására is. Megnézheti a biztonsági kamerák képeit, átállíthatja a lakás hőmérsékletét, hatástalaníthatja és élesítheti a biztonsági rendszert, felhúzhatja vagy leeresztheti a redőnyöket a különböző helyiségekben. A rendszer segítségével nem jelent problémát az sem, ha távollétében otthonába kell engednie valakit. A megfelelő alkalmazás letöltésében és használatának bemutatásában a telepítéskor segítünk.
Mi történik a rendszerrel internet vagy áramkimaradás esetén?
Amennyiben az internet szolgáltatás szünetel a telepítés helyén, az intelligens otthon rendszer akkor is zökkenőmentesen fog működni, csupán a távoli elérés lesz szüneteltetve, amíg az internet szolgáltatás helyreáll. Helyi hozzáféréssel a rendszer minden funkciója változatlanul működtethető. Ez akkor valósul meg, mikor a telefon wifin keresztül csatlakozik ahhoz a routerhez, amelyhez az okos otthon központi egysége is.
Áramkimaradás esetén, természetesen a vezérelni kívánt berendezések és az okos otthon rendszer is leáll, amennyiben nincs szünetmentes tápegység. Ilyenkor a manuális funkciók működtethetőek azoknál az eszközöknél, melyek életviteli szempontból kritikusak (pl.: vízelzáró, kert- és garázskapu esetén a kézi nyitásra – zárásra lesz lehetőség). Az áramszolgáltatás helyreállását követően az okos otthon rendszer fél perc alatt üzemkész állapotba kerül, és minden eszköz ismét az áramkimaradás előtti állapotba áll vissza.
Meglévő házakba is ki lehet építeni ezt a rendszert?
A cégünk által telepített intelligens otthon rendszer elemei fejlett, vezeték nélküli, két irányú rádiós technológiával kommunikálnak egymással, mely szigorú titkosítási algoritmussal és védelemmel van ellátva. A technológia lehetővé teszi a már kész házak esetén is az utólagos, gyors és egyszerű kiépítést. További előnye ennek a kivitelnek a költségtakarékosság, hisz a hagyományos, vezetékesen kommunikáló rendszerek bonyolult hálózatának kiépítésének költségeihez képest igen jelentős megtakarítást jelent a minimális előkészületeket igénylő gyorsan, egyszerűen és gazdaságosan kiépíthető rádiós rendszer.
Mindegy, hogy az egész ház vezérlését szeretné megvalósítani vagy csak néhány helyiségét, a P-Complus Kft. által kivitelezésre kerülő okos otthon rendszer minden esetben kitűnő megoldás, hisz moduláris felépítésének köszönhetően lehetőség van kezdetben csak néhány eszköz vezérelhetővé tételére, és későbbi, lépcsőzetes bővítésre.
Meg tudok nézni egy referencia rendszert? Van lehetőség személyes konzultációra?
Természetesen. Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk bemutatótermünkbe, ahol
élő rendszerbemutatónk mellett, személyre szabott, díjmentes konzultáció keretein belül
segítünk Önnek saját, igényeire szabott intelligens otthonának, és annak ütemezésének megtervezésében.
Offline Website Builder